"Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van.
Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre."
(Márai Sándor)
Bemutatkozás

Gyulavári Kata, a Banyából lett Wellness-lány

Fiúnak vártak és mikor megszülettem a meglepetéstől, és sértődött arckifejezésem láttán a szüleim Banyának neveztek el. Csoda, hogy rémültem vágtam sarokba királynői koronámat és fogtam vándorbotot, hogy a világot álruhában járva bizonyítsak?!

A járt út helyett a járatlant választottam és az utazás során kötelességtudóan és férfiasan megküzdöttem a magánnyal, a jelentéktelenséggel, önbizalomhiánnyal, kamaszos elégedetlenséggel, női bizonytalansággal, anyai aggodalommal. Mindenben tökéletes akartam lenni és állandóan csalódtam. Összeszorított fogakkal harcoltam az igazamért, voltam sikeres a munkában és egyedül maradtam. Voltam bénult félelmemben, fájdalmamban néma, kritikától sértett, megfelelni vágyástól megalkuvó, önmagával szigorú, nehézségekben kemény.

Mi lett a jutalmam? Párkapcsolati krízis, meddőség.
Ekkor bújt elő a rémült kislány, hogy ő mégis inkább a koronáját szeretné a vándorbot helyett, és segítsek neki megtalálni. Cserébe ő mutatja az irányt és az orrom alá nyomta a "wellness lány" kerestetik felhívást. Ez valóban nagy kiugrási lehetőség egy Banyának.

Gondolkodás nélkül belevágtam, csak most a női megérzés vezérelt és a kíváncsiság. Útközben magamra találtam; a Kölyökre, aki őszintén kimutatja érzéseit, sír, ha fáj, a nehézségekben önmagához gyengéd és játékos, nőként érzékeny és magabiztos, fele-ségként egész, anyaként önfeledt és kreatív, esendőségében tökéletes, nagy fiam kritikáitól ihletett, kisfiam érkezésétől különleges.

Hol a korona? Elveszettnek hitt Királyságom közepén.
Ahogy haladok, rátalálok kincseimre; a szürke hétköznapokban a kis színesekre, a megszokottban, átlagosban a különlegesre, a mesékben a Valóságra, a monotonban az örömteliségre, a szomorúban a humorra, utazásban az otthonra, a múló időben a pillanatra.

Amint azzá válok aki Valójában vagyok, felkerül a korona és Királynőként ragyogok, mert tudom, élnem csak így érdemes!?