"Egy kedves szó, olyan akár a tavaszi napsütés"
(közmondás)

Karalábé

Borongós, hideg napon tartottunk haza az iskolából. Fáradt, üveges szemmel bámultam ki a fejemből. Másra nem is tudtam gondolni, csak arra hogy leüljek egy félreeső sarokban, kezemben egy bögre gőzölgő teával. Anyai ösztönöm pislákolva jelzett a bolt előtt: "kenyér és tej, kenyér és tej..."

Ahogy a sorok közt bandukoltam, gyerekem hozzám képest autóversenyzőnek tűnt. Kenyér.rendben.karalábé. karalábé?! Tényleg, milyen jó lenne a nyuszinak. Biztos jól esne neki egy kis friss hazai. Szóltam gyermekemnek, hogy mit szólna- mégiscsak az ő nyula - de rám hagyta a dolgot. Általában megkérdezem a zöldségesnél van-e kidobandó maradék zöldje, de most csak szakítottam egy zacskót, beleraktam egy fejet és begyömöszöltem még néhány levelet. A súlyában ez már nem oszt nem szoroz. Már majdnem elértem a tejhez, mikor erős férfi hangot hallottam.

- Hozza csak vissza azt a zacskót!- Nem vettem magamra a felszólítást, hiszen nem csináltam semmi rosszat!! Vagy mégis?! Körbenéztem, de csak mi voltunk, így bamba kérdéssel a szememben a hang irányába figyeltem. Látom, hogy a férfi a kukából további karalábé- és répaleveleket halászik elő." Milyen figyelmes!" Lágyult meg az arcom, szememben mosoly. "Milyen kedves. A semmiből tűnt elő és hát hogy, és honnan tudja? És..és...óóó, kitalálta a gondolatomat." Hápogtam még egy darabig.

Közben az ég kiderült és tea nélkül is átmelegedtem.
A nyuszi elégedetten ugrált, a gyerek boldogan nézte a nyuszi örömtáncát, én meg örültem a gyerek örömének. A kör bezárult. Hogy mire képes egy kis figyelmesség!