Mit számolnak a bárányok, ha nem tudnak elaludni?
(graffiti)

Karikás szemek

Probléma? Hogy van-e problémám? Lássuk csak, hol kezdjem.
Hiszen a baba öröm a háznál. És mi a helyzet a kamasz plusz egy baba felállással.

Talán, hogy "és 12 év múlva ugyanez vár ránk"... De ez egy más téma, kanyarodjunk vissza a picihez. "Eszik, alszik?" - szegezték nekem a kérdést. "Enni, eszik. Gőzerővel hízik, már számozzuk a hurkákat a lábán, kezén. Alszik is, igaz segítséggel." - válaszoltam büszkén, fülig érő szájjal, hiszen olyan jó ringatni, hallgatni a szuszogását, lassú táncot lejteni vele, akár még éjfélkor is. Aztán kicsit lekonyult a mosoly, mikor a "kézi altatást" már nem bírta a derekam. De jött a hordozó-csoda-kendő. 2in1: vasalás és altatás egyben. Kinőtte. Hiszen van nekünk babakocsink is! Jó az idő, irány sétálni. Kátyúk, azok az áldott kátyúk! Olyan édesdeden elringatták. Leaszfaltozták a környék utcáit; amit egyébként már oly régen vártunk, de még vártunk volna egy kicsit. Azt mondják könnyű a jót megszokni, reméltem ő is értékelni fogja. Nem tette. Maradt a kerti zötyögés. Túl érdekessé vált számára; az a sok színes virág, a vakondtúrás, bóklászó kutya, gilisztáért ugráló rigók, pörlekedő verebek. Ingerszegényebb helyet kell találni. Bejárati ajtó? Jó lesz. Ráültem vele a gigantikus gimnasztikai labdára és rugóztam vele föl-le (mint Pom-Pom azon a bizonyos ágon). "Csak most ne jöjjön senki" mondatot ismételgettem buzgón. Szerencsére népszerűségünk alábbhagyott, senki nem nyitja ránk az ajtót.

Állítólag a babáknak meg kell tanulni az egyedül elalvást. Na, ja! Én kitartóan tanítgatom; "Nézd, anya leteszi a fejét a párnikára és 1 percen belül már alszik is. A nap BÁRMELY szakában."

Odáig már eljutottunk, hogy leteszi a fejét, de egy percen belül kacagva felpattan. Anya meg ott marad kiterülve és reménykedik, hogy vagy gyorsabban tanul a gyerek, vagy ez most játék, ahol a baba altatja anyát, VÉGRE!