Úgy teszünk, mintha a luxus és kényelem az élet legfőbb feltétele lenne, miközben boldogságunkhoz pusztán annyira van szükség, hogy valamiért lelkesedni tudjunk.
Charles Kingsley

"Úgy teszünk, mintha a luxus és kényelem az élet legfőbb feltétele lenne, miközben boldogságunkhoz pusztán annyira van szükség, hogy valamiért lelkesedni tudjunk."  (Charles Kingsley)

Gumilabda

Délelőtt 11 óra. Én még félig pizsiben, fésületlenül, mint amilyenek a „normális” anyák, akik kiskorú, konkrétan 2 -3 éves gyermekükkel tartózkodnak otthonukban egy átlagos hétköznapon.  Mert a gyerek az első.  Akár akarom, akár nem.  Akaratban amúgy is alulmaradok vele szemben. Pedig csak egy kiadós fürdésre vágyom és hogy a reggeli után végre bevehessem fájós térdemre a porcerősítőt. Nyűgös vagyok , a derekam is beállt. Csak 5 percre elengedhetne a látóteréből. De neem! Áll az előszobai folyosó harmadik lépcsőfokán, kezében 4 darab, nagyon pattogós gumilabdával, elzárva minden menekülési útvonalat - leginkább a fürdőszobába vezetőt - és határozott kézmozdulatok kíséretében ismerteti velem a játékszabályokat. „Játék?!  Mielőtt én dolgomat elintézem?! Hogy jön ahhoz ez a kis 90 centis törpe diktátor, hogy beossza az időmet!? „ Fortyogott bennem a feszültség. De mielőtt számat szólásra nyithattam volna, mozgásba lendült a négy gumilabda, és csodálatos módon legalább 100 irányból ugráltak, pattogtak, záporoztak felém.  Dühösen szedegettem őket. Kicsi fiam pedig kacagott, röhögött, visongott, cincogott, csapkodta a térdét örömében. Én meg szorgalmasan hajlongtam. ” Királyok előtt nem hajbókoltak ennyit!!” –motyogtam beletörődve.
 Bár nem voltam valami jó játszótárs, boldogsága zavartalan volt. Élvezett minden pillanatot.  Sugárzott, gyöngyöző, gurgulázó kacaja betöltötte a teret és a hatása alá kerültem. Csak néztem, csodáltam a belőle áradó életörömet. A labdák ismét a földön landoltak.  Ahogy lehajoltam, éreztem, hogy a labda csak ürügy, már ennek a kis emberkének a nagysága előtt tisztelgek, a játékmesternek.  Kiegyenesedve elmúlt a derékfájásom. Ahogy odanyújtottam neki a labdákat vigyorogva rám nézett: „Most már mehetsz fürdeni!.” Ezzel sarkon fordult és eltűnt a látóteremből. 11 óra 10 perc volt.