Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert öregszünk. Azért öregszünk meg, mert abbahagyjuk a játékot. A fiatalságnak, boldogságnak és a sikernek összesen négy titka van. Nevess sokat, és minden nap találj humort az életedben! Kell, hogy legyen egy álmod! Ha elveszted az álmaid, meghaltál. Annyi olyan embert ismerünk, akik úgy járnak-kelnek a földön, hogy halottak és még csak nem is tudnak róla! Hatalmas különbség van aközött, hogy felnősz és aközött, hogy megöregszel. (Rose, 87 éves egyetemista)

Vihart Gyereknapra

Gyerekek, milyen lenne az életem nélkületek?!
Az biztos, hogy kevesebbet hajolgatnék. Az éjszakákat tuti átaludnám. A napjaim többnyire terv szerint haladnának, váratlan fordulatok nélkül.  A következő szavak viszonylag ritkán hagynák el a számat : Vigyázz!- Már megint?-Hányszor mondjam még?!-Gyere! Figyelj!- Csak még egy kanállal. - A pocsolyába neeeeeeee….!
De akkor nem tudnám, hogy a babaillat a legjobb a világon. Hogy nincs ahhoz fogható érzés, mikor ott szuszogtatok az ölemben és az orromat selymes kis hajacskátokba fúrom.Nagy  lenne a csend. Több lenne a szokások nyújtotta kényelem, mint a spontaneitásból fakadó kaland. Más lenne, elképzelhetetlenül más.
Mivel ajándékozhatnálak meg Benneteket? Titeket, akik jóízűen kacagtok, mikor én bosszankodok. Akik várakozásra intenek, mikor egy csiga kerül az útjukba, miközben én versenyt futok az idővel. Nektek minden olyan egyszerű, amin én napokig rágódok. És hiába mondok bármit, ti nem veszitek komolyan.
 Adjak lufit, labdát, játékot? Vigyelek el körhintázni, go-kartozni, fagyizni?
Míg ezen morfondírozok egy csendes sarokba húzódva, villámlik a távolban. Az aprónépet ez nem zavarja, kis motorra pattantak és brummognak, kergetőznek, sikongatnak. És már csepereg is. Kétségbeesetten ülök halovány tervem romjain. „Májusi eső,….na persze”- sóhajtok megadóan. Kislányom kíváncsian kihajt a tető védelme alól, arcát az ég felé fordítva.  Mint kölyökkutya az első hóeséskor, csiklandósan kuncogott, hunyorogva húzta nyakába a vállát. Aztán visszagurult a tető alá. Majd újra ki az esőbe. Olyan bájos volt, hogy csak figyeltem és elfelejtettem aggódni. Ekkor hangos dörgés kíséretében ömleni kezdett az eső. Egy pillanatra megszeppentek, aztán megállíthatatlanul vágtattak ki az esőbe. Apa 5 perc után kirontott a házból, hogy megmentse az aranyhal populációt, mely az ereszcsatorna végén felállított tartályban küzdött a túlcsorduló áramlat ellen. Kisfiam, aki szívén viseli sorsukat - hiszen ha elpusztulnak, mire fog pecázni naphosszat, a három kívánságról nem is beszélve - Apa segítségére sietett. Kamasz fiam a nagy kiabálásra kimerészkedett odújából, majd szemrevételezve a helyzetet, elterült a szófán, s meghallgatta Vivaldi viharját a mobilon.  Kisfiam izgatottan berohant a házba, lámpásokat hozott, gyertyát, virágokat. „ÜNNEPELJÜNK!” kiabálta felderült arccal. Én fényképezőért nyargaltam, hogy megörökítsem a pillanatokat. Kamaszom ledobta a ruháit, előkapta a tusfürdőt és kiállt az udvar közepére. ÉÉÉs eddig tartotta magát a felnőtt:  „ÉN ÍÍÍÍÍÍS!” dobtam el a kamerát és rohantam ki az esőbe. 5 gyerek hancúrozott visítva, röhögve az udvaron. És akkor a ragyogó szemek huncut villanásaiban megláttam az ajándékot. A legtöbbet, mit szülő adhat. A felhőtlen, boldog gyerekkort, a bizonyosságot, hogy a csoda nem múlik el. Nézzétek, itt van anyátok, aki „öreg”, fáradt, és aggodalmas. Nehogy komolyan vegyétek! Mikor ezt látjátok, olyankor MINDIG engedjétek előre  A GYEREKET, mert csak ő ismeri a pillanatot, ami örökké tart. Látjátok, hogy nyihog?!  Emlékezzetek, hogy a legnagyobb viharban is...élni jó!
Na ki jön velem cseresznyemag köpő versenyre?