A "nem félek a haláltól" még nem jelenti,

hogy "az életet választom". Gy.k.

"3 negatív szó

Nincs

Semmi

             baj. "(Fodor Ákos)

Gólya

„Szép nap ez a halálra.”  Vasárnap, piros bötűs. Madárfütty és napsütés. Lágy szellő, aranyeső, jácint illat, labdát kergető kutya, nyúl ólat szerkesztő nagy gyerek, bicajozó aprónép. Finom ebéd a teraszon. Hogy mi? Elfelejtettem… csak az élmény maradt, meg az emésztés csendje, diótörés ritmusával kísérve. Földi paradicsomom felásva, betemetve, elültetve, megmetszve, kigazolva, meglocsolva, elégetve.

Kezem karcosan, kérgesen keresi a puha fű érintését. Ugyanígy sokáig csizmába zárt lábaim.  Lélegzem, friss, tiszta, derűs. Létezem… szép nap ez a halálra. Olyan teljes ez így.. itt tudnám hagyni egy csettintésre. Akár...

„Anyaaa! Beviszel az állomásra?!”-kérdi kedvesen, enyhe szempillarebegtetéssel a kollégista. Épp csak minimálba nyomja ezt a sztájlt, de azért eléggé eltérően a megszokott éles, érdes, kritikus, mutáló "anyaaaa"-tól. És miért neki van hosszú szempillája?! Pff!

„Énisénis megyek!” cuppan rá a témára a kisöccs, aki nem válogat a formák közt, csak  együtt lehessen az isteni nagytesóval.

Anyai kötelesség (?!) vagy vmi hasonló izé haloványan, de azért megadja a kezdő lökést az indulásra.  Úton vagyunk; a hosszú, egyenesen, ahol minden évszak, minden napszak minden arcát megmutatja. Imádom. Ott sétál a gólya. Előző héten érkezett. Ujjongtunk, mint legjobb barátnak újratalálkozáskor. Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Rögtön le is fényképeztük.  A tavalyi 4 kis gólyát, meg az azelőtti 6-ot is. Az átutazó 20-at is, akik ugyanitt piknikeztek tavaly. Naná! A családi mosoly albumban a helye.

Természetesen a mérnök beállítottságú kollégista nem érti, mi olyan nagy szám a gólyában. „ Hogy odavan mindenki érte, pedig csak egy madár…” Ez nem „csak egy” madár! Szép magas, hosszú, piros csőrrel, elég konkrét: feketén-fehéren fenséges. Hozza a meleget, a tavaszt, csőrében a gyereket. A júliusi forró éjszakákból származókat tuti. Bár egyes felvilágosító könyvek ezt cáfolják. (Jesszus, akkor ki a  Mikulás?! És a másik gyerekemet meg nem a Jézuska hozta?!)

Hozza az újjáéledést, a szárnyalást a szabadság magaslataiba és a szerelembe zuhanást a létezésbe. Egyszer ott repültek az autó mellett. Micsoda együtt repülés volt. Nem éreztem a gázpedált, pedig biztos nyomtam, megszűnt a motorzúgás. Suhantunk, lebegtem.  A gólya NEM CSAK EGY madár!

„Ott egy halott gólya!”- Mutatja a 9 éves. És tényleg van vmi fehér kupac a sétáló mellett. „Áh, sztem megérkezett a párja és most pihen.” szól belőlem az örök optimista. „De reggel is ugyanott volt már!” ragaszkodik.

A visszaúton megálltunk. Jött felénk az egyik. „Júúúj, még sose voltam ilyen közel gólyához!” lelkesedett kisfiam. (Khmm, én már igen. Van is áprilisi gyerekem..) A szél erősen fújt és lefagyott a fülem. Meg-megbicsakló lábakkal szántottuk a durva barázdákat. Ott feküdt a gólya. Halott. Megpörkölődött tollakkal. Percekig próbáltuk értelmezni. Aztán telefonálás… szóljunk, de kinek, ilyenkor mi van?

„Értesítem a helyi nemzeti parkosokat. Van a környéken magas feszültségű vezeték? Talán párzottak és megrázó élmény volt.” próbálta oldani a tényt, hogy az élet kezdete egyben a vége is lett. Óh, azok a magasröptű életbölcsességek ott hevertek a villanyvezeték alatt. Talán nem a párja….duruzsol a remény. De itt őrizte a másik…..Talán nem, miközben pontosan tudtuk, hogy de. Lehet. És más nem látta, pont mi találjuk meg?! Nemáár!

Jöttek érte. Ahogy megemeli totál kirobbanva a belsőség, égett tollak.

„Lehet, ahogy elrugaszkodott és széttárta a szárnyait, a nagy szél nekicsapta a vezetéknek. Látták repülni a másikat?  Lehet ő is sérült.” hangzott.

Elképzelem, ahogy újra találkoznak, kijönnek ide bogarászni. Együtt vannak, szárnyra kelnek. Hhssss... SNITT.

 Vasárnap, napsütés, madárfütty. Barázdák közt, szélben szaladó gyerek.  Szabadság, derű, narancs és piros, friss, föld illat. A másik gólya repül a tó felé. Szép nap ez a halálra. Úgy sincs olyan… csak az Élet. Ott folytatjuk, ahol... Ilyen olyan formában.  Fotó nélkül, csett meg snitt.