IGAZI GYEREK

"Imádja a bekötetlen cipőfűzőt és a begyűretlen inget, A nagyinak azt ordítja:-Tökfej

Utálja a legjobb barátod gyerekeit, Tökéletlen szülők normális sarja."

(Libby Purves: Hogyan ne legyünk tökéletes anyák?)

Anyának jó
Most tényleg? Annak ellenére, hogy bedagadtak a szemeim a kialvatlanságtól? Hogy nem emlékszem milyen a kávé forrón? Hogy a nadrágom, mint az ovisoknak kikopott térdben a sok négykézlábas játékpakolás miatt. Hogy kéne még 2 dolgos kéz, meg 48 órás nap? Hóógyisne, így is 10 körmöm törött és összefolynak a napszakok. Szeretem a gyerekeket; sütve-főve…b.bocs sülve-főve még a wc-n ülve is. Sosem vagyok magányos, de most kérek 1 perc néma csendet, de töményet!
Anyának jó... de melyik hangulatjel, írásjel is fejezi ki!? Csak hogy tudjam. Vagy nekem kell eldönteni? Ezt is? Mindig, mindent!? Mert anya mindent lát, anya mindent hall és anya mindent tud.
Anyának van mindene. 3 is.
Anyának jó, mert bár mindene van, mégis folyamatosan kap. Homoktortát az új „tuppi” edényben, fehér, ünnepi abroszon színezett zászlót, padlószőnyegen ragasztott kutyát, kerti virágot szár nélkül, sok-sok kavicsot. És az örök sztárságot: „anya gyere, anya nézd, anya figyelj, anya, de teee, anya törölj!”
Anyának jó, mert ezen felül azokon a bizonyos májusi napokon emlékeztetik is rá, hogy milyen jó is együtt ázni az esőben kerti biciklizés közben. Hogy felporszívózhatja a hálót az “ágyba reggeli” után, plusz jegelheti a mellkastáji égési sérüléseket. Hogy a napsütötte füvön állva, tök nagy lelki nyugalommal olvashatja a tetőre (!!!) írt köszöntést. És boldog lehet, mikor a decemberi használt papír zsebkendőket végre kihozhatja a fél pár zoknikkal elbarikádozott tiltott, kamasz- zónából, miután leütötte a kaszáspókot az ajtófélfán!
Anyának jó, mert miközben a falra rajzolt “freskó a’la 5 éves”-t immáron 3x alapozhatja le, miközben hétszáz kilencvennyolcadszor hajolhat le a papír fecnikért, csiszolhatja az étkezőasztalba vésett szívecskét, átengedheti a garázst fizetős céllövöldének, nappaliját szemét nem feltétlen gyönyörködtető dekorációnak, íróasztalát bárpultnak- ami az ő ünnepéhez való készülődés része-, addig eszébe jut mikor 7 évesen, első tengerparti nyaralásán az asztalfiókba rejtve gyűjtötte az élő kagylókat (blöááá), hogy a cserépkályhában sütötték a pirítóst és a nem olcsó, örökség- herendi kávés készletből itták a vizet, az „agybeteg utca” c. játék közben. Mikor egy meleg nyári napon sós vízre cserélte a behűtött üdítőt. Hogy homokvárat építettek a macskának- nem tetszése ellenére is. És rendszeres „halálugrás”-t követtek el a diófa legalacsonyabb ágáról. Ekkor anyát olyan izgatottság és öröm öntötte el, hogy anyának jó lett. Emlékezett hogy honnan jött, s milyen jó is itt, mennyire élvezetes élni, s milyen szerencsés, hogy ezt hagyták.
Anyának most végtelenül, nagyon és igazán jó! Tényleg, mert pont ezt az örömet és izgatottságot látja szeme fényeiben. Szíve csordultig telik, már nem fér bele se virág, se szavak, de nincs is rá szükség, mert ez úgy kerek, ahogy van.
Anyának istenien jó, mert anya kell, hogy ezek a ragyogó lelkek e világon kiteljesedjenek, amivel beteljesítik anya álmát. Így pont jó.