Vagyok, aki vagyok.

Anyám, ez az én napom..

Kábé egy hónapja felmondtam. Anyaságból. Ahogy a munkahelyeken illik. Mert akárhogy gyönyörűséges, azért mégis meló. Áldozat, meg lemondás. És nekem ez nem megy. Különben is megmondták gyerekkoromban, hogy lusta vagyok, no meg későn érő típus is.( Sztem meg csak álmodozó, belső utazó. ) Matattam, bogarásztam, fűszálat piszkáltam, figyeltem, állatokért álltam ki... és utaztam nyitott szívvel, kihegyezett érzékszervvel, csendben. Szívtam be a világot, az illatokat, a színeket, a gesztusokat.  

Légy boldog! Hát azé az nem olyan könnyű, ha az ember folyamatosan másra figyel. Intézkedik, tesz, vesz, meghallgat, segít, mondja. Más boldogságát próbálja keményen, áldozatosan, meg nem állva intézni. Hogy maradna így ideje, figyelme saját magára? Hát élet ez így? És hiába cukipofi az a kölök, ha reggelétől estig a szolgálatában állok. Én megpróbáltam. Tényleg, mert isteniek ezek a gyerekek. Eleinte nem is tűnt olyan nehéznek. De csak nőnek, és egyre nagyobb, több, összetettebb a szükségletük. Anyaként jól szerettem volna csinálni, de görcs lettem. Kimerült és hisztis, meg úúútálatos, amilyen sosem akartam lenni.  Szóval felmondtam. Hah és lehullott rólam a teher, bár voltak részek, ahonnan lassan vált csak el a testemtől, lasssan, ragadósan, nyúlósan. Anyák napja?! Kijelentettem, hogy semmilyen anyásat nem vagyok hajlandó végezni. Így kaptam ágyba reggelit, és mehettem retro bulizni a majálisra.  Szinte azonnal előbújt belőlem a katató-matató. Végre én jövök a csacsogó, nagyon spontán, jelmezbve bújó, táncoslábú, felfedező, megfigyelő, elmerülő. Éreztem, hogy élek, pezsgőn, fáradhatatlanul, vigyorgón. Én vagyok.

Bevállalós, bátor, játékos. Nem érdekel többé szülőanyám őszinte reakciója: te hülye vagy, a te korodban már..., mert a nap végén rácsodálkozik, hogy ez de jó! Mennyire jobb így, és őisőis szeretné. Istenem, mennyire anyátlan volt az én belső gyermekem. Most visszakapták az anyjukat. Az én 20 évesem mély spiri dolgokról csacsog velem barátian. A 8 évessel megértően összepacsizok, a kis 5 éves királylánykámmal meg együtt matatunk bodobácséknál a fűben.

Mindennap az én napom! Mikor csak ezeknek a bennem élő kölköknek vagyok az anyja. És mivel a szomszédban a kaja mindig finomabb, a másik anyja mindig jobb fej, jöhetnek drága szülötteim hozzám vendégségbe.

Megtisztelő vendégeskedésükkel mennyivel meghittebb, bizalmasabb, humorosabb, könnyedebb, elfogadóbb, kíváncsibb, felfedezőbb a kapcsolat s így a közös élet... állítólag ez a szeretet..